Tanítások from március 2025

Ne vesd meg a megtöretés időszakát | 1. Mózes 40-41. részek

József élete nem egyik pillanatról a másikra változott meg. A mélység, a feledés, a megtöretés évei Isten tervének részei voltak. Ebben a tanításban azt látjuk, hogyan formál Isten a láthatatlanban – a börtön falai között, elfeledve, mégis pontosan ott, ahol lennünk kell. Ha most épp várakozol, küzdesz vagy elfeledve érzed magad – ez az üzenet neked szól!

A jó büntetése | 1. Mózes 39. rész

József példája megmutatja, hogyan állhatunk ellen a kísértésnek, és miért érdemes kitartanunk az igazság mellett, még ha azonnali következményei igazságtalannak is tűnnek. Potifár felesége próbára tette Józsefet, de ő inkább a börtönt választotta, minthogy vétkezzen Isten ellen. Vajon hogyan segít Isten a kísértés idején? Miért engedi meg, hogy a hűség néha szenvedéssel járjon? Ebben a tanításban erre keressük a választ.

Bűnből született áldás | 1. Mózes 38. rész

1 Mózes 38. fejezete Júda és Támár történetét mutatja be – egy botrányos és bonyolult helyzetet, amely mégis Isten tervének része volt. Júda hibázott, becsapta Támárt, majd szégyenbe került, amikor az igazság napvilágot látott. Mégis, Isten kegyelme itt is megmutatkozott: ebből a vonalból származott később Jézus Krisztus. Hogyan munkálkodik Isten a hibáinkon keresztül? Nézd meg a tanítást, és fedezd fel Isten kegyelmének mélységét!

Két út | 1. Mózes 36. – 37. rész |

Ézsau és József élete éles kontrasztot mutat. Ézsau saját vágyait és testi céljait követte, míg József engedelmes maradt Isten tervében – még akkor is, amikor az út fájdalmas és nehéz volt. 1 Mózes 36 – Ézsau története: a földi siker és a testi vágyak útja 1 Mózes 37 – József történetének kezdete: engedelmesség a próbák között József példája arra emlékeztet, hogy Isten terve sokszor nem könnyű, de ha hűségesek maradunk, végül beteljesedik. Ézsau pedig azt mutatja, milyen következményekkel jár, ha…