Tanítások (Page 22)

János evangéliumában az eddigi történetekben a gondoskodó, az emberek életébe aktívan résztvevő Istent láttuk. A 12. résztől mintha lenne egy hangszínváltás. Innentől több szó esik arról, hogy mi a mi részünk. Jézus arról beszél, hogy gyűlöljük meg az életünket, éljünk úgy, mintha meghaltunk volna, és teljes szolgaságba vessük magunkat! Háát… Ez nem hangzik valami jól… Ez az igazság? Isten üzletet köt velünk? Ez volna a jó hír? Lássuk!

Jézust királyként fogadták Jeruzsálemben. Várták, hogy végre kizavarja a rómaiakat. Nem így történt. Ma ez a történet hogyan kapcsolódik az életünkhöz? Ha Jézust teszem az életem urává, akkor „kizavarja végre a rómaiakat” az életemből?

Egy rövid gondolat, miközben rotyog a bogrács: Hogy van az, hogy Jézus korában a vallási vezetőket elítéljük, mert nem engedték befolyásolni magukat és a hitüket Jézus által és kitartottak amellett, hogy Ő nem a Messiás és nincs feltámadás, másik oldalról azzal bátorítjuk egymást, hogy ne engedjük, hogy a hitünket a megkérdőjelezze a körülményeink alakulása? Akkor most merre van az előre?

Az aggódás része az életünknek. Van amikor teljesen megbénít, és van, amikor csak picit megijeszt. Hogyan lehet véglegesen hátat fordítani az aggódásnak? Lehetséges egyáltalán?

Lázár feltámasztása képe a mi megváltásunknak. Arról sokat beszélünk, hogy lehet Jézust elutasítani vagy elfogadni, de ha elfogadjuk, utána még mindig több módon válaszolhatunk arra, ahogyan Ő feltámasztott minket a halálból. Ebben a részben három ember reakcióján keresztül azt nézzük meg, hogy ha Jézus mellett döntünk, akkor annak milyen megnyilvánulásai lehetnek az életünkben.

Ebben a történetben azok az emberek, akik szerették Jézust – és Ő is szerette őket -, segítséget kérnek Tőle, de Ő szándékosan nem megy el segíteni „időben”. Mit kezdünk azokkal a helyzetekkel, mikor Isten segítsége nem jön, vagy nem úgy jön, ahogy az mi várnánk Tőle?