János evangéliuma (Page 2)

Ebben a részben Szent Szellem munkájáról beszélünk, ezen belül is arról, hogy hogyan munkálja ki bennünk az Atya szeretetét.

Jézus ebben a részben megint tovább megy abban, hogy a Vele való kapcsolatunk igenis tud több lenni, mint egy messzi rokon, akinek képeslapot küldünk az ünnepekre. Ő lehet a legjobb barátunk.

Jézus ebben a részben a gyümölcsöző életről tanít, milyen a jó, neki tetsző élet, és mi a hívő igazi felelőssége.

Az önfeláldozás nagyon szép erény, de valljuk be, ez a természetünkkel nem mindig harmonizáló viselkedés. Akkor ez most hogyan is működik? Hogy tudok önfeláldozó életet élni? Egyáltalán akarom? Kell ez nekem?

Milyen lenne, ha tudnánk most, hogy milyen útra kell lépnünk ahhoz, hogy a jövőnk biztonságban legyen?

Jézus mondja: „Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben.”

János evangéliumában az eddigi történetekben a gondoskodó, az emberek életébe aktívan résztvevő Istent láttuk. A 12. résztől mintha lenne egy hangszínváltás. Innentől több szó esik arról, hogy mi a mi részünk. Jézus arról beszél, hogy gyűlöljük meg az életünket, éljünk úgy, mintha meghaltunk volna, és teljes szolgaságba vessük magunkat! Háát… Ez nem hangzik valami jól… Ez az igazság? Isten üzletet köt velünk? Ez volna a jó hír? Lássuk!

Jézust királyként fogadták Jeruzsálemben. Várták, hogy végre kizavarja a rómaiakat. Nem így történt. Ma ez a történet hogyan kapcsolódik az életünkhöz? Ha Jézust teszem az életem urává, akkor „kizavarja végre a rómaiakat” az életemből?

Egy rövid gondolat, miközben rotyog a bogrács: Hogy van az, hogy Jézus korában a vallási vezetőket elítéljük, mert nem engedték befolyásolni magukat és a hitüket Jézus által és kitartottak amellett, hogy Ő nem a Messiás és nincs feltámadás, másik oldalról azzal bátorítjuk egymást, hogy ne engedjük, hogy a hitünket a megkérdőjelezze a körülményeink alakulása? Akkor most merre van az előre?