Tanítások on Apostolok Cselekedetei (Page 6)
Az első prédikáció – Apcsel. 2:14-41
Péter első, pünkösdi prédikációját tanulmányozzuk, mely a legelső evangelizáció. Egyfelől arról szól, hogy a Szent Szellem ereje nélkül ez mennyire lehetetlen, másfelől pedig arról, hogy milyen alapelveket tanulhatunk belőle.
Bemerítkezni Szent Szellembe – Apostolok cselekedetei 1 rész, 2:1-13
A nagy küldetés betöltéséhez az apostoloknak szükségük volt segítségre. A Pártfogó, a Vígasztaló, a Szent Szellem volt az, aki képessé tette ezeket az egyszerű embereket arra, hogy teljesítsék Jézus parancsát. Bemerítkezni a Szent Szellemebe – amit hívhatunk úgy is, hogy Szentlélekkeresztség – újra és újra: ez az, ami erőt és vezetést adhat nekünk a mindennapokban, elsősorban arra, hogy tanúk legyünk.
Adventi várakozás: Várni a megígert Szent Szellemre – Szabó Krisztián
Az apostolok cselekedeteiben látjuk, hogy Jézus azt kéri a tanítványoktól, hogy várjanak, amíg rájuk nem száll a Szent Szellem, és be nem tölti őket. Ma nekünk meddig kell várnunk? Igaz ez ma is, hogy be kell töltekezni?(Ap.Csel.1:4-5,1:8)