A 2Mózes végén újra és újra ezt olvassuk: „ahogyan az ÚR megparancsolta Mózesnek”. A nép elkészítette a hajlékot, a tárgyakat és a papi ruhákat pontosan úgy, ahogyan Isten kérte.
De a történet nem az engedelmességgel ér véget.
Amikor minden elkészült, a felhő beborította a sátrat, és az ÚR dicsősége betöltötte a hajlékot. Mózes sem tudott bemenni. Ez volt az egész út célja: Isten jelenléte a népe között.
Az engedelmesség fontos, de nem önmagáért. Az engedelmesség út ahhoz az élethez, amelyben Isten jelenléte vezet bennünket.
A könyv utolsó képe ezért nem egy elkészült sátor, hanem egy nép, amely figyeli a felhőt: ha Isten indul, ők is indulnak; ha Isten marad, ők is maradnak.