Az ember, aki kérdezni mert | Jób 4 -11

Az ember, aki kérdezni mert | Jób 4 -11

„Kezed formált és alkotott engem, azután elfordulsz, és el akarsz pusztítani? Emlékezz csak: úgy formáltál, mint egy agyagedényt, mégis újra porrá tennél? Nem úgy öntöttél-e, mint a tejet, és nem úgy oltottál-e, mint a sajtot? Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át. Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet.”

Jób 10:8-12

Jóbnak nagyon sok kérdése támadt. Ez érthető, hiszen egész eddigi élete romokban hever, a megkérdőjelezhetetlen ókori világkép, amit barátai továbbra is képviselnek („Tedd a jót, és jutalmad lesz, ellenben, ha rosszul megy sorod, biztos te tettél valami helytelent!”) úgy tűnik, nem működik, minden szétesik, darabokra hullik, érthetetlen és zavaros lesz – ismerős ez nekünk is, ugye? Nem érti ugyan, mi történik vele, főleg nem azt, hogy miért, de kérdéseivel – amik helyenként ugyan elég meredek kérdések, már-már vádak Isten felé – a megfelelő személyhez fordul: Istent magát szólítja meg. Az áldásokon át megtapasztalt Istent tehát felváltja az „elhitt Isten”, Jób hit által megélt valósága pedig erősebbnek bizonyul a fizikai élet valóságánál.