Tanítások from június 2022

Harcolj! – Apcsel. 12:1-17

Harcolunk kell! Az ellenség nem nyugszik. Ahogy a korai gyülekezet növekszik, újra és újra támad. Ma ez vajon máshogy lenne? Mit tett akkor a gyülekezet és mit tehetünk ellene napjainkban mi?

A kereszténység eljut a pogányok közé – Apcsel. 11:19-30

Tudjátok, hol nevezték először Jézus követőit keresztényeknek? Milyen volt ez a város, és hogyan került ide Pál apostol?Végül: tudtátok, hogy az adakozás, vagyis a nélkülözők segítsége az első gyülekezetek születésével egy időben már jelen van az egyháztörténetben?

Elég jó vagyok? – Apcsel. 11:1-18

Kornéliusz története vajon miért van leírva még egyszer? Ráadásul rögtön a következő részben! Lehet, hogy Isten ezzel azt szeretné mondani, hogy ennek a történetnek az üzenete fontos? Megtanulhatjuk belőle, hogy jók és megfelelőek vagyunk úgy, ahogy vagyunk; és ha ezt a tényt a lelkünk mélyén is elfogadjuk igaznak, akkor másokról is el tudjuk hinni ugyanezt.

A Szentlélek bennünk – János 14:16-17

Pünkösd: a Pártfogó, vagyis a Szentlélek kitöltése, az egyház születése – és ennél sokkal több is. Isten lelke, a Szentlélek (más terminológia szerint: Szent Szellem) bennünk van, ő a pecsét (zálog, előleg) az életünkön.