Tanítások from 2022

Különleges csoda – Apcsel. 19:8-20

Az ebben a részben történtek alapján vizsgáltuk, hogy mit várhat az ember Istentől, ha az Ő Szellemében jár. Mi az, amire támaszkodhatunk, mi az amit tennünk kell, és mi az, ami nem előre visz, hanem hátra.

A Jedik ereje – Apcsel. 18:18-19:10 –

Vajon a hívők arra vannak csak elhívva, hogy egy szép jellemfejlődésen menjenek keresztül (mint Han Solo), vagy több is van a kereszténységben? Élhetnek Krisztus követői erővel telt életet (mint Luke Skywalker)!

Pál Korintusban – Apostolok cselekedetei 18. rész 12-18

Pált vallásos kortársai ezzel vádolták Gallio helytartó előtt: “Ez az ember arra csábítja az embereket, hogy törvényellenes módra tiszteljék az Istent.” Igaz ez? Pál a törvény ellen volna? A törvény elavult, és rossz? Mit tanít a biblia erről? Szükségszerű, hogy mi, emberek függjünk valakitől/valamitől? Ha nehéz helyzetben vagyunk, ki kell állnunk magunkért, vagy csak lépjünk hátra, és majd Isten megsegít? Végül pedig: ha van egy fogadalmunk, amit sok-sok erőfeszítés árán tudunk csak betartani, és csodák csodája, valahogy sikerül is –…

Ember tervez, Isten végez – Apcsel. 18:1-11

Úgy tűnik, Pálnak nem ez volt a legjobb időszaka, komoly nehézségeken ment keresztül. Bár Athénban minden ideálisnak tűnt, mégsem aratott nagy sikert. Korintusban, a “bűn városában” első ránézésre nem volt minden kürülmény kedvező, és Pál is félt, ám Isten hatalmas módon megerősítette, bátorította. A mi életünkben is lehetnek nem ideális időszakok, mikor fáradtak vagyunk és félünk, ekkor különösen szükségünk van Isten bátorítására.

Pál és a filozófusok – Apostolok cselekedeti 17:16-34

Areopágosz, sztoikus és epikureus filózófusok, Athén, kúltúrák találkozása az ókorban – mit tanulhatunk mi ebből a kétezer éves történetből? Azt hiszem, nagyon sokat. Hogyan kapcsolódjunk olyan emberekhez, akik tőlünk eltérő nézeteket vallanak? Lehetséges párbeszéd hívők és nem hívők, vagy “másban hívők” között? Az elfogadás, a nyitottság azt jelenti talán, hogy bizonyos szempontból mindenkinek igaza van? Létezik többféle igazság egymással párhuzamosan? Ha nem, akkor erről milyen módon kommunikáljunk?

Alap, amelyre építhetsz – Apcsel. 17:1-15

Pál Thesszalonikai és Béreai útján az írások tanulmanyozasa fontos szerepet kapott. Ennek kapcsán megnézzük a Biblia hitelességét: miért ez az alapja a keresztyén hitünknek, milyen ígéretek vannak azok számára, akiknek fontos Isten kijelentett igazsága.

Hogy vagy? – Apcsel. 16:19-39

Hogy vagy? A kérdés komoly! Tényleg, egészen őszintén, hogy vagy? Ahhoz, hogy Istennel, a Teremtőnkkel igazán szoros közösségben lehessünk, hogy a lelkünk és érzelmeink meg tudjanak nyugodni, kell, hogy őszinték legyünk magunkkal és Istennel, hogy aztán Ő meg tudjon gyógyítani. Fontos, hogy ki merjük mondani: nem vagyunk jól. Nincs rendben az életünk, a dolgoknak nem így kellene alakulniuk!

A keresztények törvénye – Szabó Krisztián

Ebben a részben megnéztük, hogy Pál valóban lenézte-e a nőket. Foglalkoztunk azzal, hogy szabad-e kiakadni, ha napokon keresztül idegesítenek minket, és végső soron melyik az a törvénye a keresztényeknek, ami meg kell, hogy határozza minden kapcsolatunkat.

A második szint – Apcsel. 16:1-15

Vajon van-e annál több a kereszténységünkben, hogy elmondjuk a megtérők imáját és elfogadjuk Isten szeretetét? Ha Isten szeret úgy, ahogyan vagyunk, és kegyelem van, akkor miért lenne szükség ennél többre? Miért fordítanánk fel az egész életünket, és tennénk bármi olyat, ami az alaptermészetünkkel ellentétes?

Mindenáron? – Apcsel 15:36-41

A mai tanításon keresztül elsősorban újra megerősödtünk Isten kegyelmében, szeretetében. Aztán megnéztük Pál és Barnabás elválását, azt, hogy ez rendben volt-e, és vajon lehetséges-e bizonyos helyzetekben az, hogy Isten nem a közös, hanem a külön végzett munkát támogatja?