János evangéliuma

Aki feladja az életét, valójában az találja meg – János 12:24-30

János evangéliumában az eddigi történetekben a gondoskodó, az emberek életébe aktívan résztvevő Istent láttuk. A 12. résztől mintha lenne egy hangszínváltás. Innentől több szó esik arról, hogy mi a mi részünk. Jézus arról beszél, hogy gyűlöljük meg az életünket, éljünk úgy, mintha meghaltunk volna, és teljes szolgaságba vessük magunkat! Háát… Ez nem hangzik valami jól… Ez az igazság? Isten üzletet köt velünk? Ez volna a jó hír? Lássuk!

Ki a király? – János 12:12-23.

Jézust királyként fogadták Jeruzsálemben. Várták, hogy végre kizavarja a rómaiakat. Nem így történt. Ma ez a történet hogyan kapcsolódik az életünkhöz? Ha Jézust teszem az életem urává, akkor “kizavarja végre a rómaiakat” az életemből?

Merre van az előre? – János 12:9-11

Egy rövid gondolat, miközben rotyog a bogrács: Hogy van az, hogy Jézus korában a vallási vezetőket elítéljük, mert nem engedték befolyásolni magukat és a hitüket Jézus által és kitartottak amellett, hogy Ő nem a Messiás és nincs feltámadás, másik oldalról azzal bátorítjuk egymást, hogy ne engedjük, hogy a hitünket a megkérdőjelezze a körülményeink alakulása? Akkor most merre van az előre?

Nyugi van – János 14:1

Az aggódás része az életünknek. Van amikor teljesen megbénít, és van, amikor csak picit megijeszt. Hogyan lehet véglegesen hátat fordítani az aggódásnak? Lehetséges egyáltalán?

3+1 válasz – János 12:1-8

Lázár feltámasztása képe a mi megváltásunknak. Arról sokat beszélünk, hogy lehet Jézust elutasítani vagy elfogadni, de ha elfogadjuk, utána még mindig több módon válaszolhatunk arra, ahogyan Ő feltámasztott minket a halálból. Ebben a részben három ember reakcióján keresztül azt nézzük meg, hogy ha Jézus mellett döntünk, akkor annak milyen megnyilvánulásai lehetnek az életünkben.