Tanítások on Apostolok Cselekedetei (Page 3)

Hogy vagy? – Apcsel. 16:19-39

Hogy vagy? A kérdés komoly! Tényleg, egészen őszintén, hogy vagy? Ahhoz, hogy Istennel, a Teremtőnkkel igazán szoros közösségben lehessünk, hogy a lelkünk és érzelmeink meg tudjanak nyugodni, kell, hogy őszinték legyünk magunkkal és Istennel, hogy aztán Ő meg tudjon gyógyítani. Fontos, hogy ki merjük mondani: nem vagyunk jól. Nincs rendben az életünk, a dolgoknak nem így kellene alakulniuk!

A keresztények törvénye – Szabó Krisztián

Ebben a részben megnéztük, hogy Pál valóban lenézte-e a nőket. Foglalkoztunk azzal, hogy szabad-e kiakadni, ha napokon keresztül idegesítenek minket, és végső soron melyik az a törvénye a keresztényeknek, ami meg kell, hogy határozza minden kapcsolatunkat.

A második szint – Apcsel. 16:1-15

Vajon van-e annál több a kereszténységünkben, hogy elmondjuk a megtérők imáját és elfogadjuk Isten szeretetét? Ha Isten szeret úgy, ahogyan vagyunk, és kegyelem van, akkor miért lenne szükség ennél többre? Miért fordítanánk fel az egész életünket, és tennénk bármi olyat, ami az alaptermészetünkkel ellentétes?

Mindenáron? – Apcsel 15:36-41

A mai tanításon keresztül elsősorban újra megerősödtünk Isten kegyelmében, szeretetében. Aztán megnéztük Pál és Barnabás elválását, azt, hogy ez rendben volt-e, és vajon lehetséges-e bizonyos helyzetekben az, hogy Isten nem a közös, hanem a külön végzett munkát támogatja?

Amikor az élet több mint nehéz – Apcsel. 15:1-11

A korai egyházba hamar elért az a gondolat, hogy Istennek megfelelni bizony nehéz, és csak szigorú szabályok betartásával lehet. Ellenben az igazság az, hogy Isten már rég’ óriási árat fizetett azért, hogy az irántunk való szeretetét megmutassa, hogy bebizonyítsa, hogy Ő velünk van, értünk van, és mindig minden helyzetben számíthatunk Rá – még akkor is, amikor mi rontottuk el az egészet!

Üzlet Istennel – Apcsel. 13:44-14:7

Jól csinálom a dolgaim? Ha igen, mit várhatok? A szolgálat jutalma a tökéletes élet a földön, bőséges áldások? Nem így tűnik ezekből a történetekből… Akkor aszkétizmus az, amit Isten vár tőlünk? Mi van a sok ígéretével?

Evangelizálás – ApCsel. 13:13-43

Pál első feljegyzett prédikációján keresztül megnézünk egy-két elvet az evangélium megosztásával kapcsolatban. Kinek, hogyan, mikor mondjuk el az örömhírt? De egyáltalán kell ezt tennünk? Mi van akkor, ha a nincs bennem vágy a Biblia üzenetét megosztani?

Vezetés és követés – Apcsel. 13:13-22

Mit jelent vezetőnek lenni? Milyen a jó vezető? Mikor kell követni, követőnek lenni? Milyen a jó követő? Van ezekben a kérdésekben különbség céges és gyülekezeti környezetben? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat ebben a részben.

Pál első missziós útja – Apcsel. 13:4-13

Barnabás, Pál és János/Márk utazása Ciprus szigetére – ezt az egyháztörténet Pál első missziós útjakén tartja számon. Ők nem így vágtak neki: amit tudtak, csupán az a tény volt, hogy a Szentlélek küldi őket. Isten vezetése fontos volt nekik, és lényeges volt Pálnak akkor is, amikor az ellenséggel kellett szembenéznie. Az óra végén beszélünk pár szót János-Márk és Pál konfliktusáról, ezzel kapcsolatban a bizalomról, egyetértésről és egyet nem értésről, akár közzösségen belül is.